Aki esetleg nem tudná: a Watch_Dogs egy nyílt világú játék, amiben a hackelés kapja a főszerepet, éppen ezért először ezt a két elemet nézzük meg, hogy milyenek is valójában.

A nyílt világ jól sikerült, nagy a bejárható terület, a táj elég változatos, vannak érdekes helyszínek, szép tájak, maga Chicago is rendkívül szépen ki van dolgozva. Főleg a következő generációs konzolokon, az Xbox 360-as verzió – ami alapján a teszt készült- már egyáltalán nem mutat olyan szépen mint ahogyan azt az előzetesekben láttuk. Ha már beszéltem a játék grafikájáról akkor megemlítem a hangokat is, amik szintén jól meg lettek csinálva -leszámítva egy-két járművét. Fontos még megjegyezni, hogy bár az egész játszóteret bejárhatjuk elsőre, hackelni csak ott tudunk ahol “elfoglaltuk” a ctOS tortnyokat. Ez által egyébkén új küldetések is megnyílnak előttünk. (Így működik egyébként a legtöbb Ubisoft játék, a FarCray, az Assassin’s Creed…)

Az autókkal száguldozni élmény lenne a városba, ha azokat rendesen lehetne irányítani. A valós fizikához semmi köze az autók mozgásának, a kanyarokban csúszkálnak a járművek össze-vissza. Több óra játék után már jobban lehet bevenni a kanyarokat, és rájövünk arra is, hogy bár minden kocsi irányítása kicsit más, az időjárás nem nehezíti meg a dolgunkat: esőben is ugyanúgy nem tapad a gumi az aszfaltra mint napos időben. Egyébként a tűzoltótól a kukásautón át a hétköznapi autóktól a sportkocsikig minden van itt, csak győzzünk választani.

A hackelés egy idő után unalmassá tud válni, ami azért rendkívül nagy probléma, mert erre épül az egész játék.  Pár kapu, jelzőlámpa és híd megzavarását tudjuk véghezvinni ha csak bóklászunk, az pedig csak reklámduma volt, hogy irányításunk alá helyezhetjük Chicagot. Küldetések közben azonban sokkal nagyobb szerepet kap: akár egy lövés nélkül is megcsinálhatjuk a küldetések nagyrészét, ha elég türelmesek vagyunk. Elterelhetjük az őrök figyelmét, felrobbanthatunk tárgyakat, targoncákat, lifteket használhatunk. Ami pedig a legjobb, hogy az épület előtt állva megfigyelhetjük az egészet a kamerák segítségével.

A profilózót sem szabad kihagyni: minden emberről információkat tudhatunk meg, ha pedig valami érdekes van a tulajdonába azt megszerezhetjük. Levehetjük a pénzt a bankkártyájáról, letölthetünk zenéket a telefonjáról amik így megnyílnak előttünk, belehallgathatunk a beszélgetésekbe és üzenetváltásokba és így új küldetések nyílhatnak meg előttünk. És tényleg minden embernek saját adatai vannak, két egyformával nem lehet találkozni, csak ha ugyanazzal a személlyel többször összefutunk. Vannak itt pórnómániások, asztmások, szerencsejáték-függők és bűnözők -sok érdekes figurával találkozhatunk.

Csodatelefonunk rengeteg dologra képes a fentieken kívül is: hallgathatunk róla zenét, megnézhetjük a játékállásunkat, a jutalomként kapott képességpontunkkal itt fejleszthetjük magunkat, valamint barátunktól, Jorditól rendelhetünk kocsikat amiket pillanatok alatt leszállít nekünk. Érdekesség, hogy csak olyan négykerekűeket rendelhetünk, amiket már vezettünk a játékban.

Bár a történeten sokat dolgoztak az ubis srácok,  nem érezzük azt, hogy tovább kellene játszanunk.  Hogy ez minek köszönhető? Talán a folyamatosan komor hangulatnak, netán a gyenge karaktereknek, vagy esetleg a kiszámítható történetnek? Igen, ezeknek így együtt. A főhősünkkel nehéz azonosulni, nem egy szerethető karakter, sőt, igazából nem is egy hős, hanem egy bűnöző, akit a bosszúvágy vezérel. A szinkronszínész pedig valószínűleg másnapos volt a hangfelvételek készítésekor, mert elég gyenge teljesítményt nyújtott.

Így én inkább a városban fellelhető játékokat kezdtem előnyben részesíteni, hiszen abból van rengeteg. Az Itt a piros, hol a piros? nehezebb mint gondolnánk, a figura, akivel játszunk pedig elég gyanús, lehet, hogy van átverés a dologban. Csalni pedig mi is tudunk, bár nem ebbe a játékba, de pókernél megnézhetjük a biztonsági kamerákon keresztül a másik fél kártyalapjait. Ivásban legyőzhetjük a bár törzsvendégét, aki mindig ott van ha arra tévedünk. Változatos programok, pedig a Digi-tripeket még szóba sem hoztam. Itt a digitális technológia segítségével egy különös, gondolatokra támaszkodó világba kerülünk, ahol idióta játékokat játszhatunk. Virágokon ugrálás, pók-tank irányítása, zombi emberek elütése, pénzérmék gyűjtése, csak néhány a lehetőségek közül. Látszik, hogy a Ubisoftnál engedélyt adtak egy kicsit a szórakozásra is, amire egy fél évvel több is jutott…

Ha másokkal játszanánk arra is van lehetőség, több is, és ez most nem is lett olyan rossz, mint a kiadó más játékaiban. A program folyamatosan bombáz minket felkérésekkel, más játékosok törhetnek be hozzánk némi fogócskázásra, CTF-re és adatlopásra, de mi is indíthatunk online konfrontációt, akár egy társunkat is bevonva, aki egy mobilos alkalmazással folyamatosan borsot tör a hackerek orra alá úgy, hogy útakadályokat pakol le elénk, rendőröket uszít ránk, miközben mi ellenőrzőpontról ellenőrzőpontra haladunk. Vannak multiplayer-specifikus képességek, így a kampányban való előrehaladásunkat nem befolyásolják, hogy miként teljesítünk az online vizeken. Vagyis teljesítenénk, ha a Uplay szerverei stabilak lennének, mert látszólag egy szimpla statisztika lekérése is nehezére esik, máskor pedig egy meccs elindítása is.

Léteznek még olyan közösségi funkciók, ahol a legtöbbször becsekkoló játékos egy ideig az adott terület polgármestere lesz, máskor pedig ajándékokat helyezhetünk el a többi delikvensnek Chicago főbb nevezetességeihez ellátogatva. Adhatunk pénzt, lőszert, alkatrészeket is pusztán jófejségből.

Nem rossz ez a játék, rengeteg jó ötlete volt a fejlesztőknek. Valami nagyot akartak mutatni, ez azonban nem úgy sült el, ahogyan azt tervezték.  Köszönhető ez annak hype-nak, amit a Ubisoft már két éve öntött a nyakunkba, és amikkel túl nagy elvárásokat állított a saját játékának, hogy az utána nagy elégedetlenséget okozzon. Talán valahol ezt meg is érdemlik, hiszen ugyanabba a hibába estek mint az Assassin’s Creed első részénél. Ez pedig az ismétlődő küldetések, és az egyhangú történet. És ha már az AC-nél tartunk: a második része a sorozat legjobbja lett. Talán nem csak a hibák ismétlődnek…

7