Közünk van a játékokhoz

Várólista - Október

2015/10/01. - írta: Szőke Dávid

Októberben is jelentkezünk a szokásos Várólista rovatunkkal, amibe most azért volt nehéz beválogtani a legjobban várt címeket, mert nagyon sok volt belőlük. Nehéz döntés volt, de döntöttünk. Íme a lista:

platebagszi2l.png

Októberben 3 játék az, ami érdekel és vélhetően gyarapítani fogja majd a polcomon a dobozokat. Az első az Animal Crossing: Happy Home Designer. Sokat gondolkoztam, hogy szeretném-e ezt a játékot, mert bár az AC számomra mindig is az egyik legkellemesebb játékvilágot adta, de a HHD egy spinoff, ami csak lakberendezésről szól. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy kapni fog egy esélyt. És csak reménykedem, hogy az amiibo kártyák nem fognak teljesen csődbe vinni.
Másodiknak a Zelda: Triforce Heroes-t várom. Sőt az októberi címek között ezt várom a legjobban. Szeretem a Zelda játékokat és a Four Sword játékok is mindig is tetszettek. A TFH pedig annyi lehetőséget ad rá, hogy ne kelljen egyedül játszanom egy 3 fős játékot, hogy erre nem lehet nemet mondani. Zelda is és még multi is. Kell.
Hó végén még beesik majd a Minecraft: Story mode a Telltale-től. A Telltale játékai tetszenek és a Minecraftot imádom. Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy a kettő együtt is jó lesz-e.

platefenrirxvii2l.png

Új hónap, és végre lezárul a Life is Strange története az ötödik rész megjelenésével, emiatt most ez a játék szerepel a várólistám elején, szerintem az év játék, nagyon megfogott a hangulata, és tényleg csak az az egy gondja van, hogy nagyon lassan, több mint két havonta, érkeztek az új részek, de a minőségükre nem lehetett egyszer sem panasz. 

Aztán az RPG éhséget csillapítandó, itt van a Tales of Zestiria, és mivel most előszór látogat PC-re a Tales of sorozat, mindenképp adok neki egy esélyt, hisz PC-n nagyon ritkák a hasonló J-RPG címek.

Bár a PS2 óta nem volt igazán jó pankrációs játék, ezúttal is várom a WWE 2K16-ot, hátha most már az igazi lesz, a tavalyi nem volt annyira rossz, ha megfelelően csiszoltak rajta, akkor egészen kellemes játék születhet

Az indie játékok közül három címre figyeltem fel, az első a One Upon Light, ami egy kedves puzzle játéknak tűnik melyben úgy kell teljesítenünk a pályákat hogy elkerüljük a fényeket, hisz azok halálosak számunkra. A második cím meg a Skyhill, ami egy általunk vezetett szállodában játszódik, és egy éjszaka szó szerint a pokol jelenik meg a helyen, nekünk túl kell élni tárgyak és élelem gyűjtésével, craftolásával és erősíteni a szobánkat és túlélni, vagy megpróbálni megszökni erről az elátkozott helyről. A harmadik és utolsó játék, a Sublevel Zero, inkább csak azért érdekel mert valamiért emlékeztet a Kingdom Hearts II gummiship pályáira, hisz egy úrhajót vezetünk, szűk terekben, és lőjük az ellenséget, ám mind ezt belső nézetből és permadeath-el.

plateldave2l.png

Érezhetően beindult az ősz, nemcsak odakint, hanem a kedvenc gépjeink képernyőin is. A hónap során több játék is érkezik majd, mely kifejezetten érdekel, az első a listán a The Legend of Zelda: TriForce Heroes, mely 23-tól lesz kapható, 3DS-re. Ez az új Zelda játék az előző A Link Between Worlds alapjaira épül, de többjátékos mókára van kihegyezve, az igazi játékélményhez szükség lesz még két másik játékosra is. 30-án pedig az egyik kedvenc játéksorozatom újabb része, a Shin Megami Tensei: Devil Survivor 2 Record Breaker kerül majd a polcomra. Ja, és aznap a Shovel Knight is kap végre dobozos kiadást.

PS4-re is erős lesz a felhozatal, 16-án érkezik majd a Dragon Quest Heroes: The World Tree's Woe and the Blight Below, mely a Hyrule Warriors-hoz hasonlóan, egy ismert játékvilágot kever össze a Dynasty Warriors játékmenetével. 23-án pedig újraéled a Guitar Hero sorozat, Guitar Hero Live címen, mely az előzetesek alapján nagyon jó lesz, a korábbi animált megvalósítást most valós videófelvételekre cserélték a készítők.

Wii U-n a Project Zero: Maiden of Black Water érdemel még említést. A világ többi részén Fatal Frame-ként ismert sorozat a túlélő horror kategóriába tartozik, melyben a főhőseink egy fényképezőgéppel felszerelve küzdenek az életben maradásért. Ez a mechanika érdekes GamePad használatot hozhat magával.

hhd.jpg

plateszdavid992l.png

Az Animal Crossing széria nagy rajongójaként elsők között rendeltem elő a sorozat legújabb, Animal Crossing: Happy Home Designer névre hallgat tagját. Az alkotók rájöttek arra, hogy a lakberendezés egy nagyon jó móka a sorozat részeiben, ezért egy egész játékot húztak fel most erre a sémára. Kíváncsian várom, hogy mivel tudják feldobni ezt a designer-témát - a méregdrága amiibo kártyákon kívül-, hogy ugyanolyan élvezetes legyen ez az alkotás, mint a New Leaf volt.

Ebben a hónapban érkezik a LEGO Dimensions is, ami egy remek ötleten alapul: ötvözzük a digitális és a valós LEGO-k nyújtotta élvezeteket! Sajnos a kezdőcsomagok ára "kicsit" magasra sikeredett, így végül elvetettem a beszerzést.

A Guitar Hero: Live egy remek alap a házibulikhoz, úgyhogy előbb-utóbb az is hozzám kerül majd, akárcsak a World Rally Championships 5, ami évről-évre egyre minőségibb rally élményt nyújt a rajongóknak. Kap egy remek újra-kiadást pár 3DS játék is - meglehetősen kedvező áron -, így valószínűleg azokból is hamarosan itt fog csücsülni pár darab a polcomon.

Mutassátok a Ti Várólistátok!

Címkék: Várólista
1 komment

Project Big - Avagy Nathan Drake születése

2015/09/29. - írta: Fenrir XVII

Sic Parvis Magna

uncharted_drake_prototype.jpg

platefenrirxvii2l.png

Az Uncharted: The Nathan Drake Collection megjelenésének alkalmából a Naughty Dog bemutatta, hogyan is festett Nathan Drake első változata, mely mozgásban még jobban különbözik a jelenkori Nate-el összevetve. Szerintem mindannyian jobban jártunk azzal, hogy ezen továbbléptek...

Tovább Szólj hozzá!

Valiant Hearts: The Great War Teszt

2015/09/26. - írta: Szőke Dávid

plateszdavid992l.png
100 éve történt az a merénylet, amiben megölték Ferenc Ferdinándot, és ezáltal megkezdődött az első világháború. Egy évszázaddal ezután már el sem tudjuk képzelni, hogy mit éltek át azok az emberek, akik részt vettek a harcokban. 

A Ubisoft új játéka viszont közelebb hozza ezeket a borzalmas éveket, és segíthet megérteni, hogy hogyan élték meg azt emberek. Mindezt nem egy FPS formában kapjuk meg, hanem egy oldalnézetes puzzle-játék személyében, ami semmihez sem fogható élményt tartogat a játékosok számára.

Tovább Szólj hozzá!

Klasszikusok és utódaik, valóban ennyire rossz a helyzet?

2015/09/22. - írta: Fenrir XVII

ffthennow.png

platefenrirxvii2l.pngMikor pár hete elkezdett terjedni a hír hogy a Final Fantasy XII HD (és X/X-2 HD) ellátogat PC-re, rengeteg kommentet láttam arról hogy a XII milyen rossz, a sorozat egyik mélypontja, melynél csak a XIII trilógia rosszabb, és az a pár játékos aki ezzel ellenkezni mert, irtózatos módon le lett hordva, és támadt egy furcsa gondolatom amit most megosztanék veletek, megkésve, mint mindig.

Tovább 1 komment

Hironobu Sakaguchi meglepődött a FF VI jelenlegi népszerűségén

2015/09/08. - írta: ldave

ff6_art.jpg

plateldave2l.png

A japán Final Fantasy sorozat egyike a legrégebbi, még ma is futó játéksorozatoknak. Nem is csoda, hogy az évek alatt megjelent sok-sok részből minden rajongónak megvan a saját kedvence, legyen az akár a kezdeti Nintendo érából vagy az azt követő PlayStation korszakból. Ha ma összesítenénk ezeket listákat, az 1994-ben SNES-re megjelent Final Fantasy VI minden bizonnyal az elsők között végezne. Ez azonban nem volt mindig így.

Tovább
Szólj hozzá!

Várólista - Szeptember

2015/09/01. - írta: Szőke Dávid

Ismét hónap eleje, ismét Várólista rovat. Szeptemberben már több játékmegjelenéssel örvendeztetnek meg bennünket a kiadók, úgyhogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy van miből válogatni az ősz első hónapjában. Nézzük, a Pixelköz szerkesztői mikre költik el a pénzüket a következő hetekben!

platefenrirxvii2l.png

Itt a szeptember, ez egy jó és egy kevésbé jó dolgot is takar: kezdődik a suli, és kezdődnek a komolyabb játékmegjelenések is, de abban nem segítek, hogy melyik dolog milyen kategóriába tartozik. Nehezen lehetne mást várni egy olyan hónapban mikor a Metal Gear Solid V érkezik, Kojima végső műve (remélhetőleg csak ami ezt az univerzumot illeti), nagyok az elvárások, nagyok az újítások, mindenképp a várólistám élén van e hónapban.

Ha szeptember akkor sport (is), FIFA vagy PES, mindig ugyan az a kérdés, részemről a PES várósabb, tény, hátrébb vannak sok tekintetben, de többet is tesznek a felzárkózásért. A FIFA, vezető szerepének hála, megint ellustult mint a PS2-es időszakban.

Harmadik a Mad Max, ami biztos nem lesz az év játéka, ezt már most tudni, de bízom abban, hogy kellően szórakoztató játékot kapunk a személyében. Utolsó a listán, inkább kíváncsiság miatt a SOMA, nem vagyok oda a horror játékokért, de valamiért mindig kíváncsian tekintek az ilyesfajta új megjelenésekre, fene a masochista részembe...

plategodach2l.png

Nehéz döntenem, mert elég kemény hónapunk lesz. Kezdésnek ott a Mad Max, amit nagyon vártam már, de sajnos nekem a film nem annyira adta, így csak reménykedem, hogy nem annak a történéseit és stílusát viszi tovább. Következő nagy címünk a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain . Bár, nem szoktam semmihez hozzá kezdeni, mielőtt nem végeztem az előző részeivel, a Ground Zeroes kipróbálása és végigjátszása után, tűkön ülve várom. A Forza Motorsport 6 sem lesz első napos vétel, hisz XO-val még nem rendelkezem, de ettől még Szeptember egyik nagy címe. Életem első előrendelése viszont számomra a legkedvesebb dolog ebben a hónapban, ami nem más lesz, mint a Fallout Anthology.

plateldave2l.png

Amilyen nyugis volt az elmúlt pár hónap, szeptember olyan durván indít. Konzolokra elsején máris jön a két nagyágyú, Metal Gear Solid V: The Phantom Pain és Mad Max. Két héttel később, 15-én pedig a Destiny kap egy komolyabb kiegészítőt, a The Taken King-et. Viszont ami engem igazán érdekel, az PS4-re a Tearaway Unfolded. Vitán nagyon kedveltem a játékot, rég találkoztam ennyire ötletes, kreatív és jókedvű játékkal, mint a Media Molecule gyöngyszeme. Kíváncsi vagyok a Vitás egyedi funkciók miként lesznek átültetve PS4-re.

Wii U-ra szeptember 11-én érkezik a Nintendo idei egyik legfontosabb játéka, a Super Mario Maker. Nekem első körben kimarad, de követni fogom a játékot és a hozzá készülő tartalmakat, mert ha olyat látok, ami tetszik, akkor biztos beszállok majd a buliba.
Szintén 11-én érkezik 3DS-re az Etrian Mystery Dungeon, mely az Atlus legújabb crossover játéka. A Persona Q sikere után most a Spike Chunsoft csapat Mystery Dungeon játéksorozatát keresztezik a saját Etrian Odyssey sorozatukkal.

plateszdavid992l.png

A nyálron még nem bántam, hogy nem váltottam generációt, a szeptemberi megjelenéseket végignézve viszont igencsak megvisel a dolog. A versenyjátékok szerelmeseként a Forza Motorsport 6 (és a vele együtt érkező limitált kiadású Xbox One konzol) rendesen megdobogtatja a szívem.

Szerencsére a Metal Gear Solid V: Phantom Pain még az előző generációs gépeken is tiszteletét teszi, így Kojami utolsó alkotásáról én sem fogok lemaradni.

Mivel a Nintendo játékainak nagy rajongója vagyok, így a Super Mario Maker sem maradhat le a listámról - ennek a játéknak köjszönhetően ugyanis biztosítva lesz a napi "pirosruhásvízvezetékszerelő" adagom az életem végéig.

Mutassátok a Ti Várólistátok!

Címkék: Várólista
Szólj hozzá!

Ne rendeljetek elő játékot!

2015/09/01. - írta: Fenrir XVII

avagy, ne rendeljetek elő játékot!

b7ue8wdcyaahuen_png_large.png

platefenrirxvii2l.png

Sziasztok, hadd kezdjem a szeptembert egy cseppet kritikusan, ha megengeditek.
Az előrendelésekről szeretnék papolni egy kicsit, a mai generációt (és az előzőt is persze, de most még inkább), nem csak a DLC-k áradata és a félkész játékok tették/teszik tönkre, hanem az előrendelések egyre vadabb formája.

Tovább
12 komment

Murdered: Soul Suspect Teszt (PC)

2015/08/30. - írta: GoDach

Egy életem, egy halálom...


plategodach2l.png
 Már a 2013-as E3-on bemutatkozó Murdered: Soul Suspect felkeltette az érdeklődésem. Hatalmas ötletnek tartottam, hogy egy meggyilkolt személy (bőrébe) bújhatunk. (gonoszgodach). Az Airtight Games ugyan is nem mást, mint egy szellem főszereplőről szóló játékot álmodott meg. Nekik köszönhetjük egyébként a Dark Voidot és néhány kisebb mobil címet is. Az elgondolás tehát nem volt más, mint az, hogy egy sorozatgyilkos után nyomozó, szörnyű halált halt nyomozónak, segítsünk megoldani az utolsó ügyét. Nézzük hát, hogy sikerült.

Tovább
Címkék: Teszt
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása