Közünk van a játékokhoz

Dragon Quest XI bejelentés, egyet nekem, egyet neked

2015/08/04. - írta: ldave

0803_dq_xi_logo.jpg

plateldave2l.png

A japán RPG kedvelőinek fontos hírt hozott a múlt hét, ugyanis végre bemutatkozott a Dragon Quest sorozat következő része. A legelső rész 1986-ban jelent meg és azóta is Japán egyik legnépszerűbb játéksorozatának számít. És bár talán nem ez a játék volt a legelső japán szerepjáték, de szinte biztos hogy a legnagyobb hatású, a legtöbb jRPG a mai napig az a Dragon Quest által lefektetett alapokon nyugszik.  

Az adott Dragon Quest játék mindig kora legnépszerűbb konzoljára jelent meg. Így történt, hogy a 7. rész PlayStation 1-en, a 8. rész PlayStation 2-en, a 9. rész DS-en, a 10. rész pedig eredetileg Wii-n volt elérhető. Ebből a szempontból eddig könnyű dolga volt a készítőknek, hisz a legnépszerűbb konzol ugyanaz volt Japánban mint a világ többi táján. Jelenleg azonban nem ez a helyzet. 

0803_dq_xi_3ds.jpg

Dragon Quest XI - 3DS

Ha az ún. kurrens gen gépeket nézzük, hogy a PlayStation 4 messze vezeti az eladási listákat, több mint 25 millió fogyott belőle a megjelenése óta. Ebből a 25 millióból azonban Japánban csak alig másfél millió van. Ennél még Németországban is több PS4-et adtak el. A nagy japán mobiljátékpiacon szinte egyedül a 3DS képes megmaradni, lassan 19 milliós eladásnál tart a Nintendo kézikonzolja. Bár a játék megjelenéséig még valószínűleg több mint egy év van hátra, nem nagyon látszik, hogy megfordulna ez ez a folyamat Japánban. 

Tehát ezek alapján a Square elég nehéz helyzetbe került, amikor a Dragon Quest XI célplatformját kellett meghatározniuk, ha maradnak a legsikeresebb gépre készítünk játék elv mellett. Ha a 3DS mellett döntenek, akkor haza pályán garantált a többmilliós eladás, azonban nyugaton szinte biztos, hogy nem lesz sikeres a játék. Ha a PS4-re esne a választás, akkor bár angol nyelvterületen komolyabb sikert érhetnek el, otthon viszont nincs meg az erős felhasználóbázis, jóval kevesebb játékost érnének el, mint a megszokott.  

A múlt héten végül megkaptuk a választ erre a nehéz kérdésre: úgy látszik hogy a Square se tudott dönteni a két platform között. Mindkét konzol megkapja a saját maga Dragon Quest XI-ét. Lesz egy verzió a japán közönségnek 3DS-re, és lesz egy a világ többi részének PS4-re. Ja, és talán Nintendo NX-re is, hisz a bemutató végén felvillant a Nintendo készülő gépének a neve.  

0803_dq_xi_ps4.jpg

Dragon Quest XI - PS4

Ez nekünk, nem japán DQ rajongóknak mindenképp jó hír, hisz a sorozat 3DS-re készült részei sajna eddig mind Japánban maradtak, se a Theatrhythm, se a Rocket Slimen nem jelent meg máshol. Azonban így hogy PS4-re is elkészül a játék, szinte biztos, hogy lesz belőle angol kiadás, viszont abban nem vagyok biztos, hogy a 3DS változat megjelenik-e Japánon kívül az eddigiek alapján.

Mindenestre érdekes lépésre szánta el magát a Square ezzel a fura multiplatform megjelenéssel, bár nem példa nélküli az eset. A Level-5 2010-es játéka, a Ni no Kuni is hasonlóan járt, elkészült a játék DS-re és PS3-ra is, azonban abban az esetben is csak a PS3-as változat kapott angol kiadást. Egy jelentős különbség azonban akad, míg a Ni no Kuni esetében a játék két változata leszámítva a PS3 nagyobb felbontását, szinte teljesen azonos volt, a Dragon Quest XI esetében teljesen más a helyzet. A 3DS változat a klasszikus DQ játékok stílusában készül, a PS4-re készülő játék pedig kor 1080p-s igényéinek megfelelően, de persze a hagyományokat tiszteletben tartva.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pixelkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr847677244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zola2000 2015.08.15. 16:55:08

A francia japan expon bejelentették a dragon quest 7-8. részét nyugatra, remélem ez is jön, mert nincs ps4em.
Egyébént 3DSből valami 50millió ment el világszerte is, nem? Úgyértem ha japánban 19millió 3DS fogyott, akkor világszerte több mint 30milliónak kellett fogynia, ami nem annyira rossz, ahogy a cikkben írod.

ldave 2015.08.16. 21:42:56

@zola2000: Sajnos az a francia expós bejelentés nem számít hivatalosnak, csak egy pletyka továbbra is.
Amúgy igen, jól teljesített a 3DS nyugaton és a Bravely Default megmutatta, hogy tud sikeres lenni jrpg még mindig Japánon kívül, szóval lehet bizakodni. Én csak annyit gondolok, hogy a PS4 változat angol megjelenésének nagyobb az esélye.
süti beállítások módosítása