Közünk van a játékokhoz

ldave 2015-ös E3-as toplistája

2015/07/01. - írta: ldave

plateldave2l.png

Két héttel túl az idei, 2015-ös E3-on, az élmények már kicsit leültek, így talán picit reálisabban lehet visszatekinteni a történtekre. Sokak szerint ez volt utóbbi idők egyik legjobb show-ja. Én nem értek ezzel egyet, szerintem semmi kiemelkedő nem történt. Egyszerűen csak kezdenek beérni a nextgen fejlesztések, egyre több játék került a megjelenést közelébe és bemutatható állapotba, talán emiatt gondolhatják többen, hogy most az átlagosnál erősebb volt a felhozatal. Összeszámolni is nehéz lenne, hogy mennyi játékból láttunk valamilyen módon egy kis ízelítőt, nem is láttam mindent, de itt most megpróbálom összegyűjteni azokat a játékot, amik nekem a legjobban tetszettek és felkeltették az érdeklődésem valami miatt. Van a listámon frissen bejelentett játék és van pár, amit már régóta ismerünk.  

A tovább után találod a listám.

A kötelezők:

DOOM (PC, X1, PS4) – Bethesda Softworks/id Software  

Aki játszott PC-n a 90-es évek közepén, annak szinte biztos, hogy nem kell bemutatni a Doom-ot. Most 12 év kihagyás után tér vissza a sorozat. A régi fejlesztők többsége már máshol van, de bízom benne, hogy az id új srácai tudják, hogy mitől Doom a Doom. A rövidke játékmenet videó alapján azért picit kérdéses ez a dolog, a Doom első része szerintem iskolapéldája a jó pályatervezésnek, az elején még mindig emberi, aztán szép lassan jutunk el az őrületbe, úgy hogy közben észre se vesszük. Oké, ez a bemutató a démonokról és a fegyverekről szólt, a show-hoz ez kellett.

Fallout 4 (PC, X1, PS4) - Bethesda Softworks/Bethesda Game Studios 

A New Vegas-t leszámítva végigjátszottam mindhárom Fallout játékot, jöhet a következő. Tudom, sokak szerint a Bethesda játéka nem méltó a Fallout névre, szerintem viszont nagyon is jó volt a harmadik rész, jó kezekben van a sorozat, megfelelően ötvözték a régi részeket a modern elvárásokkal. A V.A.T.S. rendszer is visszatér, szóval nem lesz gond, hogy béna vagyok konzolon az FPS játékokban.  

Mass Effect: Andromeda (PC, X1, PS4) - EA/Bioware  

Az első Mass Effect részt nem tudtam megkedvelni, de ennek valószínűleg az az oka, hogy először a második résszel találkoztam.  A Bioware egy fantasztikus univerzumot teremtett és alig várom már, hogy visszatérjünk oda és folytassuk a felfedezéseket. Új galaxis, gondolom ezzel együtt új fajok, történetek. Ja, és nem kéne elmenni openworld irányba, a Mass Effect-nek jobban áll szerintem a feszült, lineáris történetvezetés. 

A meglepetések:

Horizon: Zero Dawn (PS4) - Sony/Guerrilla Games  

Számomra a show első igazi meglepetése volt a Guerrilla új játéka. Világvége, dínórobotok, lopakodás, szuperíjak. Mint egy, az új Tomb Raider-be oltott akció RPG. Igazából a Killzone sorozat nem tartozik a kedvenceim közé, mint játékok szerintem csak közepesek, de a látvány terén mind nagyon érdekes, egyedi. Most hogy kiszabadultak a srácok a Killzone világának fogságából és a saját fejük után mehetnek kicsit, talán játékmenet terén is mutatnak majd valami érdekeset. 

Nier 2 (PS4) - Square Enix/Platinum Games  

Második nagy meglepetés, nem is értem. Szerintem még a játék rajongói meglepődtek azon, hogy a Squre a semmiből most előállt a folytatással. A Nier első része nem volt kiemelkedő alkotás, egyedül a játék zenéje az, ami miatt érdemes emlékezni rá. A főszereplő olyan semmilyen, a világ üres és unalmas, a harcrendszer monoton. Viszont a folytatást a Platinum Games segítésével készítik, ők pedig azért otthon vannak, ha jó harcrendszerről van szó. A zeneszerző marad Okabe, szóval már csak amiatt is érdemes lesz követni. 

Mario & Luigi: Paper Jam (3DS) - Nintendo/AlphaDream  

A Mario & Luigi RPG sorozat jópofa dolog, jó a játékmenet, vicces a történet. Az utolsó rész azonban jóval hosszabb volt, mint ideális lenne egy ilyen játék esetében, ha kicsit rövidebbre veszik a figurát most, akkor sokkal jobban elsülhet ez a játék, mint az előző. Paper Mario pedig remélem nem csak mint szereplő lesz jelen, hanem valami újfajta játékmechanikát is magával hoz, felpezsdítve ez általá a megszokott játékmenetet.

A zsákbamacskák:

Star Fox Zero (Wii U) - Nintendo/Platinum Games  

Már előre jelezte a Nintendo hogy a készülő Legend of Zelda nem lesz kint az E3-on, így a már tavaly bejelentett, de ténylegesen csak most bemutatkozó Star Fox játékra hárult a feladat, hogy a Wii U zászlaját vigye és hát sajna nem teljesen pozitív a kép. A látvány eléggé sivárnak érződik, kevésnek érzem ezt a Splatoon vagy a Bayonetta 2 után. Játékmenettel biztos nem lesz gond, de azért 2015-ben ennél picit azért már többet vár az ember, hisz a gép képes lenne rá az eddigi felhozatal alapján. 

Dreams (PS4) - Sony/Media Molacule  

A LittleBigPlanet nem tartozik a kedvenc játékaim közé, pedig többször is próbáltam, mindenfelé platformon, talán Vita-n volt a legélvezetesebb. A Media Molacule másik Vita-s gyöngyszeme, a Tearaway viszont nagyon is tetszett, így a frissen bejelentett Dreams-nek bérelt helye van a listámon. A bemutatott videó alapján magáról a játékról nem derült ki sok minden, szóval ebből még bármi lehet, kíváncsian várom. 

The Last Guardian (PS4) - Sony/Team ICO  

Nem hiszek a Last Guardian-ban. Oly régóta készül már, hogy nem tudom elképzelni, hogy még mindig releváns játék legyen. Az ICO és a Shadow of the Colossus kora úgymond indie játékai voltak, de azóta elég nagyot fordult a világ, a Last Guardian már csak beállni tud a sorba, nem kiemelkedni belőle. Nem tudom, hogy egy 2007-ben megálmodott játékmenet miként állja meg majd jövőre a helyét. De pont emiatt várom a játékot, tudni akarom, hogy mi tartott ennyi ideig.

 

Címkék: e3
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pixelkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr287580884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PaprikaJancsiGK 2015.07.02. 16:46:33

Érdekes, hogy ilyen kevés játék keltette fel az érdeklődésedet, mert sok jó kis játékot mutattak be.
Gears of War 4, Tomb Raider, Halo, Forza, Recore, Horizon, Sea of Thieves, Battlefront...
Én a Nintendoban csalódtam, ennél sokkal többet vártam. Harmat gyenge felhozatal.

ldave 2015.07.02. 16:55:19

@PaprikaJancsiGK: próbáltam limitálni a megírt játékok számát, minden témába hármat összegyűjtve. Ezeken felül persze sok-sok érdekes játékról láthattunk bemutatót, amiről nem írtam.

PaprikaJancsiGK 2015.07.02. 17:04:05

@ldave: Értem, bár látszik, hogy minden ember más és más. Mert én ha korlátolt listát csinálnék, pont nem ezeket a játékokat raknám bele. :)
Talán a Horizon bekerülne.

ldave 2015.07.02. 17:06:42

@PaprikaJancsiGK: mivel nincs X1-em, így az arra készülő játékok annyira nem is érdekelnek, kivéve a Quantum Break, de az meg sajna nem volt kint E3-on és a Tomb Raider, de szinte biztos, hogy érkezik majd PC-re és PS4-re is.

PaprikaJancsiGK 2015.07.03. 15:29:01

@ldave: Ez érthető, csak magamból kiindulva, én azokat is figyelemmel szoktam kísérni.
süti beállítások módosítása